HISTÓRIÁNK

Ön különlegesen jó helyen jár, ahol a históriai örökség és a történelmileg hiteles atmoszféra harmonizál a jelen kor igényeivel! Próbálja ki Ön is!

A Rózsás csárda Debrecen-Józsa egyik legősibb, ma is működő csárdája, amely a helytörténeti adatok szerint az 1700-as években már állt a szentgyörgy-pusztai Szil-völgyben. Szép nevét a szájhagyomány szerint a cégérére festett rózsáról kapta. A névadásban valószínűleg szerepet játszott a 'rózsa' és a földbirtokos 'Jósa' család nevének hasonló hangzása is. A csárda mai bejárata felett ékeskedő, s a híres céglogoban is látható „Anno 1723” felirat az alapításra, építésre utal.

Érdekesség, hogy a Debrecentől Hajdúböszörményig vivő útszakaszon korai és jelentős csárdák egész sora épült a XVIII. században. Így a Nyulas csárda a Nagyerdő szélén, a macsi vendégfogadó, Szentgyörgypusztán a Rózsás, Csillagos és Lebuj csárdák, Zeleméren a mélyvölgyi, az Árpád-kori Salamonfalva földjén pedig a Messzilátó csárdák. Az egykor nagy forgalmú Debrecen-Tokaj útvonal mellett, mentén a XVIII. században épült csárdák közül a megyében a műemlékjellegű józsai Rózsás csárda maradt fenn csak eredeti rendeltetését megőrizve, míg az egykori Nyulas csárda, lakásnak átalakítva Debrecen szélén a Böszörményi út utolsó épületeként szintén megmaradt. Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy a józsai Rócsás csárda névrokonát, a formájában is nagyon hasonló, egykori mikepércsi Rózsás csárdát az 1970-es évek elején semmisítették meg sajnos, s még az 1964-ben készített múzeumi felvételeken látható, de már végtelenül leromlott állapotban.

IMG-OUR

Zoltai Lajos közlése alapján Szentgyörgy pusztán az 1770-1780 között ültetett Józsakertek alatt a velük körülbelül egyidős Rózsás, Csillagos és Lebuj Csárdák települtek. S bár ezt a közlést mások is átveszik, a fellelhető térképek alapján történő oknyomozás ennek ellentmondani látszik. A II. József-féle felvétel 1783. évi nagy pontosságú és részletességű katonai térképein Debrecen és Hajdúböszörmény között a Nyulas, Rózsás, mélyvölgyi csárdák vannak feltüntetve. Tehát 1783-ban sem a Csillagos vagy Vai, sem a Lebuj vagy szentgyörgyi csárda még nem állt. 1794-ből egy latin és egy magyar nyelvű térképmásolat mutatja részletesen Szentgyörgy területét. „Józsa familia birtoka a Szent Györgyi pusztán” területsávba esik a Rózsás csárda a debreceni út mellett, annak keleti oldalán elhelyezkedve, mind a szekérállás, mind a csárdaépület.
Az 1783-as katonai térképen tehát a Rózsás csárdát már feltüntették, sőt az 1794-es latin nyelvű térképeken is, „Edicillum Rózsás” megnevezéssel. Az út keleti oldalán található a nagyméretű szekérállás, mellette pedig a csárdaépület. Tulajdonosai nyilvánvalóan a Józsa famíliából valók, a terület birtokosa pedig ekkor Némethi Andrásné Erős Kata volt. A műemlék jellegű, s ma is eredeti funkcióját betöltő épületet ugyan nem kímélte az évszázadok során az idő vasfoga sem, mégis autentikus nívóval áll ma is. Ez annak is köszönhető, hogy eredeti építési rendszerét könnyen rekonstruálni lehetett. A nagyméretű pince két, jól elkülöníthető építési fázisról tanúskodik. A pincelejárat, és az első, kisméretű, szabálytalan alakú pincetér az önállóan épített pincekocsma lehetett a XVIII. század első felében. A mögötte lévő nagyméretű, pontos boltozású pincetér egyidős a csárdával. A két pince eltérő építési idejét mutatja, hogy a pincelejárat miatt az ide eső csárdatérbe lépcsőn kell felmenni.

Az út felé az épület végig árkádos kialakítású volt, mégpedig pillérgerendás rendszerű, amit az alaprajz jól kivehetően mutat. Valószínű, hogy a tornác régen faoszlopos volt, és csak utólag építették át téglapillérűvé, mivel az egyes oszlopközök nyílásmérete nagyban különböző, tehát nem a belső szerkezeti osztások kivetülései. A két véghomlokzat fotóját egymás mellé téve egyértelműen látható, hogy ablakosztásuk azonos, ami pedig csak akkor létezhetett, ha a veranda végigment az épület teljes hosszában. A fényképfelvételen a befalazás is jól kivehető. Az 1964-ben készült csárdafotókon jól látszik az épület szabadabb környezete, valamint a befalazott szélső tornácnyílás egyetlen középső ablaka a mai kettővel szemben. A csárdatérben a kétosztású pitvar – a bejárat és a konyha – pontosan kivehető, a szerkezeti pillérívezetes rendszer egyértelműen jelöli. (Később ide került a konyha mosogatója és öltözője.) A bejárattól jobbra az árendátor szobája volt, a külső pincegádor miatt két lépcsővel magasabb szinten elhelyezve, ahová a modern időkben a konyha került. Az eredetileg a pitvarban található szabad kémény már régóta nincsen meg. S eredetileg a pitvartól balra volt az ivó, mégpedig kármentővel védett söntéssel. A söntéstől a pincébe vivő lejárat nyílása érintetlenül megvan. Az ivó másik végében is volt egy lejárat a pincébe, aminek léte nehezen értelmezhető, de valószínűleg itt kezdődhetett a kamra, és innen is volt lejárat a pincébe. A szélső osztásban egykor vendégszoba lehetett. A végig tornácos, egymenetes csárdaépület az idők során sok torzulás szenvedett el. Az úttal ellentétes hosszoldalán végig barakkszerű toldalékot építettek hozzá, amely sajnos bántóan megváltoztatta az eredeti karakterét. Kibontották az ivó és a kamra, illetve a vendégszoba közötti falak jó részét is, a szélső tornácnyílást pedig beépítették.

Különleges és önmagában is méltatandó jelenség, hogy csárdánk, túlélve a „csárdapusztító történelmi korszakokat” megmaradt, ráadásul ilyen autentikus formájában és eredeti funkcióját betöltve. S valóban korhű atmoszférával és jelleggel a közel 300 éves józsai Rózsás csárda egy már rég letűnt korszakot hitelesen megidézve a mai kor vendégeinek, látogatóinak is közkedvelt vendéglátó helye. Eredete, története, jellege és mai állapota, működése és korhű hangulata okán ugyanis valóban megérdemli kedves régi és új vendégeink kitűntető figyelmét.

Az 1980-as évek végén az épület általános képe még erősen elhanyagolt állapotot mutatott, de szerencsére ez később változott. Mai kiváló állapota és ma is az eredeti funkciót és értékhagyományt megőrző csárda jellege abból is fakad, hogy az épület elhelyezkedése vendégforgalom szempontjából kitűnő, így ezt a csárda jellegű vendéglátó épület szerepkörét komoly kultúrtörténeti és históriai alapú turisztikai értékszegmensként ma is tökéletesen betölti, megújult, mégis autentikus formában, új tulajdonosa Teleki László vezetése alatt. Az épület 5284 azonosítószámon, és 1858 törzsszámon műemléki védelem alatt áll kereskedelmi és vendéglátó létesítményként, mint kulturális örökség.

Több okból is érdemes betérni tehát az erre járóknak, sőtt erre kanyarodni a más irányba tartóknak is egy történelmileg hiteles, magyaros ízvilággal kényeztető, ínycsiklandozó és lelket melengető csárdai reggelire, ebédre, vacsorára. Sőtt, az emberi élet számos különleges eseményének is nívós és történelmi karakterbe font rendezvényhelyszínt biztosíthat a közel 300 éves józsai Rózsás csárda.

A hagyomány nem téved, a történelmi múlt hitelesít, a jelenlegi színvonal megragad minden kedves vendéget. Próbálja ki!

Az 1783-as katonai térképen tehát a Rózsás csárdát már feltüntették, sőt az 1794-es latin nyelvű térképeken is „Edicillum Rózsás” megnevezéssel. Az út keleti oldalán található a nagy méretű szekérállás, mellette pedig a csárdaépület. Tulajdonosai nyilvánvalóan a Józsa famíliából valók, a terület birtokosa pedig ekkor Némethi Andrásné Erős Kata volt. A csárda nevét valószínűleg a cégérre festett rózsáról kapta. A műemlék jellegű, s ma is eredeti funkcióját betöltő épületet ugyan nem kímélte az évszázadok során az idő vasfoga sem, mégis autentikus nívóval áll ma is. Ez annak is köszönhető, hogy eredeti építési rendszerét könnyen rekonstruálni lehetett. A nagyméretű pince két, jól elkülöníthető építési fázisról tanúskodik. A pincelejárat, és az első, kisméretű, szabálytalan alakú pincetér az önállóan épített pincekocsma lehetett a XVIII. század első felében. A mögötte lévő nagyméretű, pontos boltozású pincetér egyidős a csárdával. A két pince eltérő építési idejét mutatja, hogy a pincelejárat miatt az ide eső csárdatérbe lépcsőn kell felmenni.
Az út felé az épület végig árkádos kialakítású volt, mégpedig pillérgerendás rendszerű, amit az alaprajz jól kivehetően mutat. Valószínű, hogy a tornác régen faoszlopos volt, és csak utólag építették át téglapillérűvé, mivel az egyes oszlopközök nyílásmérete nagyban különböző, tehát nem a belső szerkezeti osztások kivetülései. A két véghomlokzat fotóját egymás mellé téve egyértelműen látható, hogy ablakosztásuk azonos, ami pedig csak akkor létezhetett, ha a veranda végigment az épület teljes hosszában. A fényképfelvételen a befalazás is jól kivehető. Az 1964-ben készült csárdafotókon jól látszik az épület szabadabb környezete, valamint a befalazott szélső tornácnyílás egyetlen középső ablaka a mai kettővel szemben. A csárdatérben a kétosztású pitvar – a bejárat és a konyha – pontosan kivehető, a szerkezeti pillérívezetes rendszer egyértelműen jelöli. (Később ide került a konyha mosogatója és öltözője.) A bejárattól jobbra az árendátor szobája volt, a külső pincegádor miatt két lépcsővel magasabb szinten elhelyezve, ahová a modern időkben a konyha került. Az eredetileg a pitvarban található szabad kémény már régóta nincsen meg. S eredetileg a pitvartól balra volt az ivó, mégpedig kármentővel védett söntéssel. A söntéstől a pincébe vivő lejárat nyílása érintetlenül megvan. Az ivó másik végében is volt egy lejárat a pincébe, aminek léte nehezen értelmezhető, de valószínűleg itt kezdődhetett a kamra, és innen is volt lejárat a pincébe. A szélső osztásban egykor vendégszoba lehetett. A végig tornácos, egymenetes csárdaépület az idők során sok torzulás szenvedett el. Az úttal ellentétes hosszoldalán végig barakkszerű toldalékot építettek hozzá, amely sajnos bántóan megváltoztatta az eredeti karakterét. Kibontották az ivó és a kamra, illetve a vendégszoba közötti falak jó részét is, a szélső tornácnyílást pedig beépítették.

Különleges jelenség, hogy csárdánk, túlélve a „csárdapusztító történelmi korszakokat” megmaradt, ráadásul ilyen autentikus formájában és eredeti funkcióját betöltve, s valóban korhű atmoszférával és jelleggel a közel 300 éves józsai Rózsás csárda egy már rég letűnt korszakot hitelesen megidézve a mai kor vendégeinek, látogatóinak. Eredete, története, jellege és mai állapota, működése és korhű hangulata okán is megérdemli kedves régi és új vendégeink kitűntető figyelmét.

Az 1980-as évek végén az épület általános képe még erősen elhanyagolt állapotot mutatott, de szerencsére ez később változott. Mai kiváló állapota és ma is az eredeti funkciót és értékhagyományt megőrző csárda jellege is abból fakad, hogy az épület elhelyezkedése vendégforgalom szempontjából kitűnő, így ezt a csárda jellegű vendéglátó épület szerepkörét komoly kultúrtörténeti és históriai alapú turisztikai értékszegmensként ma is tökéletesen betölti, megújult, mégis autentikus formában, új tulajdonosa Teleki László vezetése alatt. Az épület 5284 azonosítószámon, és 1858 törzsszámon műemléki védelem alatt áll kereskedelmi és vendéglátó létesítményként.